Összefoglalás

Számos erdős, cserjés és gyepes biomtípus biotájának reprodukciós folyamataiba szerves részként illeszkedve, a vadon tűz évente mintegy 3 400 000 km²-nyi növényzettel borított földfelszínt éget fel [1]. Bár rendkívül összetett jelenségről van szó, amely nem egyetlen, hanem több földrendszerhez kapcsolódik, az emberi tevékenységek közvetlenül és közvetve egyaránt megváltoztatják az erdőtüzek gyakoriságát, intenzitását, súlyosságát és viselkedését — mind a környezet, mind a társadalom kárára. Sehol sem érezhető ez erőteljesebben, mint a vadon és az urbánus tér határzónájában, amely az ország népességének közel egyharmadát és lakásállományának 40%-át befogadva az összefüggő Egyesült Államok leggyorsabban növekvő területfelhasználási típusát alkotja. Azon a helyen, ahol a tűznek ellenálló architektúrák egyre tűzveszélyesebb területekkel találkoznak, az élő emlékezetben példátlan méretű erdőtűz-komplexumok által okozott ember- és anyagveszteség, valamint a megélhetési források elvesztése sürgető szükségszerűséggé tette, hogy újragondoljuk a tűzzel mint létfontosságú tájfolyamattal való együttélés kihívását. Egy olyan tranzdiszciplináris kutatás eredményeként, amely olyan szerteágazó területek ismeretanyagát vonta össze, mint a tűztudományok, az ökológia és a tágabb értelemben vett földtudományok; az információs, kommunikációs és számítástechnikai technológiák, mind digitális, mind biológiai formájukban; az evolúciós, intelligens és élő anyagok, architektúrák és urbánus rendszerek; a filozófia, az antropológia, a pszichológia és a szakpolitika-alkotás, ez az értekezés egy új paradigmát mutat be a vadon és az urbánus tér határzónájára vonatkozóan, amely a tűzhöz alkalmazkodott flóra biokémiáira, viselkedéseire és rendszereire, valamint az általa formált tűzrezsimekre épül. A biomimetikát a fajok szintjéről a rendszerek szintjére emelve, és nem a természetről és működéséről alkotott általános elképzelésekre, sem általános feltételezésekre támaszkodva, hanem a biotikus és abiotikus folyamatok kölcsönhatásának a molekuláristól a tájléptékű és bolygói skáláig terjedő, valamint az emberi és geológiai időskálákon átívelő szigorú vizsgálatára alapozva, több eredeti elméleti és technikai építészeti és urbánus koncepció kerül megvitatásra, azok lehetséges alkalmazásaival és következményeivel együtt, mind a vadon és az urbánus tér határzónáján belül, mind azon túl. A helyi és globális őshonos és ősi tűzkultúrák tanulságait integrálva az eredmények arra a következtetésre jutnak, hogy nemcsak lehetséges az emberi és nem emberi rendszerek összehangolása a tűzveszélyes természeti és urbánus területek határzónájában, hanem hogy ott jelentős ökológiai, társadalmi és technikai potenciálok rejlenek, amelyek a következő évek során további kutatást érdemelnek.

[1] Willis et al., 2017 alapján.

Folytassa a Bevezetővel itt.

A doktori értekezés PDF-formátumban is elérhető, és több részletben letölthető az Academia és a ResearchGate oldaláról.

Felhívjuk figyelmét, hogy az ezen a weboldalon közzétett digitális változatból az ábrák eltávolításra kerültek, azonban a fenti hivatkozásokon keresztül elérhető PDF-fájlok tartalmazzák őket.

Hivatkozás: Sterry, M. L., (2018) Panarchistic Architecture: Building Wildland-Urban Interface Resilience to Wildfire through Design Thinking, Practice and Building Codes Modelled on Ecological Systems Theory. PhD Thesis, Advanced Virtual and Technological Architecture Research [AVATAR] group, University of Greenwich, London.